Szimbólumok
MISZTÉRIUMOK
A MANDALA
A KÖR ÉS A KÖZÉPPONT
A mandala, ami szó szerint kört jelent, leginkább India és Tibet vallásaihoz kötődik, de világszerte az egyik legerőteljesebb szimbólum. Formája és koncentrikus szerkezete egyaránt tükrözi a világegyetemét odakint és a tökéletesség képzetét odabent. Az erre a formára és tartalmára való koncentrálás elősegíti az imát és a meditációt, s végül képessé tesz arra, hogy egynek érezzük magunkat a világegyetemmel.
KOZMIKUS MANDALA
A világegyetem ábrázolása koncentrikus körök formájában több kultúra művészetében és rítusaiban megjelent. Ebben az összefüggésben a mandala a kozmosz, a középpont körül keringő galaxisok és a Nap körül keringő bolygók megidézése. Modellje ugyanakkor a lélek útjának is a perifériától a megértés középpontjáig.
A KOZMOSZ TÉRKÉPE
A mandala egyetemes szimbólum, a világegyetem szimbóluma. Használata nem merül ki a különböző vallások rítusaiban és liturgiájában, illetve a pszihoanalízisben, hiszen az egész világegyetem tervrajza is. Centrifugális és centipetális erők ellensúlyozzák egymást, s kötik össze a kezdetet a véggel. A mandala a teljesség végső szimbóluma középpontjával, mely egyenlő távolságra van a kör szélén lévő pontoktól. Aki felfogja ennek a szimbólumnak a teljes értelmét, tartozzék bármelyik kultúrához is, átélheti a minden dolgok egységének élményéből eredő felszabadulást.



GYÓGYÍTÓ MANDALÁK
A mandala a belső gyógyulás és tájékozódás eszközeként eljutott keletről nyugatra. Ez az alakzat az ember teljesség és tökéletesség utáni vágyát fejezi ki. Ezért akár terápiás célra is alkalmazható a szétesett személyiségek gyógyításában.
A KÍNAI TÜKRÖK
Egyes korai kínai tükrök lényegében mandalák, a világegyetem klasszikus ábrái az égi körökkel, a Föld négyszögével és az egyesülés középpontjával. A világegyetem alapelve, a tao azonos a középponttal. A kilenc a tökéletes szám, négy nőiből (jin) és öt férfiból (jang) áll, akiket a Hold és a Nap jelképez.



A HERMETIKUS VILÁGEGYETEM
A különbségek megszűnésének és a kozmosz lényegi egységének, ezáltal Istennek az olyan eszme, melyben minden világvallás osztozik. Ez a fajta élmény talán csekélyebb szerepet kapott a nyugati rítusokban és liturgiákban, főleg, mert a keresztény egyház mindig is az egyén és a legmagasabb szintű megvilágosodás élménye közé állt. A nyugati kultúra egyes figurái és csoportjai mégis ősi szimbólumokat tartalmazó, mandalára emlékeztető ábrákkal is kifejezésre juttatták a végső élményre való vágyakozást.


ÚT AZ ISTENEKHEZ
A mandala szellemi energiát összpontosító tömör, misztikus ábra, de egyben a vallási élmény képe is, az isteni lényeg látható megnyilvánulása. Nemcsak valamely főisten, hanem kisebb istenek lakóhelye is lehet. A buddhista mandalákon Buddha, mint mindenek ura, olykor királyi köntöst és fejdíszt visel. A tantrikus gyakorlatban az istenséget a jantra, vagyis az egymásba érő geometrikus alakzatok együttese is képviselheti.
SÍVA SAKTI
A legfontosabb és legegyetemesebb hindu jantra a sri jantra. Ez a háromszögekből és lótuszlevelekből összetett ábra, amely a világegyetem mozgató erejét, valamint a férfi és női alapelv kényes egyensúlyát szimbolizálja. Öt befelé fordított háromszög jelképezi Saktit, a világ teremtő elemeit, képviselő istennőt, négy felállított háromszög pedig Sívát, a férfi alapelv és a legfelső tudat megtestesítőjét. A háromszögek találkozása sokféle lehet. A kettőség csak látszólagos, ez a jantra ugyanis annak a kozmikus tudatnak az egységét fejezi ki, amellyel az ember egyesülni kíván.



A VIZEK ISTENE
Az isteni lényeg megidézésére szolgáló hindu szertartásokhoz és meditációkhoz szükség van egy kerek edényre, melyet a mandala vagy jantra közepére helyeznek. Ebbe különféle anyagokat tesznek. Az istenség először itt fog megjelenni, mielőtt átköltözne a rítust végző személybe. Varúna, akinek az ilyen mandalát szentelik, a világrend istene, egyben a vizek ura.



VISNU
Visnu a hinduizmus egyik főistene. Több megtestesülése is van. Krisna, Ráma, olykor még Buddha is. Őt imádja a tantrikusok egyik fő szektája. A legenda szerint a tantrizmus szent helyei ott jöttek létre, ahol Sakti testrészei a földre hullottak, amikor Visnu földarabolta őt.






A BUDDHÁK
A makro és mikrokozmosz megfeleléseit a tantrikus buddhizmusban gyakran igen erőteljes eszközökkel fejezik ki. A hindu világképhez hasonlóan a buddhizmus is ötösével csoportosította a külső és belső jelenségeket. Öt elem, öt szín, öt érzékszerv öt érzéklet. A vadzsrajána buddhizmus szerint az eredeti és legfőbb tudat, Vadzsraszattva öt bölcs buddhára osztható, ezek: Vairócsana, Akszóbja, Ratnaszambhava, Amitábha, Amógasziddi. Mindegyikhez társítanak egy-egy színt, karaktert és emberi szenvedélyt vagy gyarlóságot.







A SZÖVEVÉNYES TEST
A kundalini-jóga tárgya az egyéni és az egyetemes egyesülése, az egész test ébredése a tér és idő világának tükrözéseként. Ez a meditációs tan a gyűrűbe tekeredett Kundalini ébredésére összpontosít. Ez a megszemélyesített női energia, amelyet föl kell ébreszteni, hogy aztán Sívával, a kozmosz tiszta tudatával egyesülhessen. Kundalini ébredése után mintegy kígyóként kúszik föl a hét csakrán keresztül, míg el nem éri a hetediket a teljesség, azaz Síva és Sakti fészkét.
A TRANSZCENDENS TARTOMÁNY
Amint a Kundalini kúszik felfelé a csakrákon át, az ember minden energiaközpontról külön meditálhat. A két szemöldök között található a hatodik csakra. Az ehhez kapcsolódó elem maga az elme, melyet körrel, két szirommal és felfordított háromszöggel ábrázolnak. Különösen fontos a gyakorlathoz tartozó mantra, a legősibb emberi szótag, a nagy hatású, hosszan rezegtetett "OM".

