Tudástár
Az energia mindent áthat, mint az illat. Mindent betölt, mint a sós víz, hatása mindenre kiterjed, minden világot áthat. Halkan hat, észrevehetően. Hasonlatos a tűzhöz, az a szellem, ami a belső énben rejlik, ami füst nélkül ég. Az energia nagyobb az égnél, a térnél, földnél és minden lénynél. Az életnek és élettelennek lelke ő.
Abban nincs semmi csodálatos, ha valaki másnál kiválóbbak vagyunk. Igazi csoda a korábbi önmagunkhoz képesti kiválóbbságban mutatkozik meg.
Ha meg akarod ismerni a múltadat, vizsgáld meg a jelenlegi körülményeidet. Ha tudni akarod a jövődet, figyeld meg a jelenlegi cselekedeteidet!
Aki nem mutogatja magát ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.
A bölcs akarat nélkül cselekszik. Szavak nélkül tanít. Minden dolog hatását fölveszi magába. Létrehoz, de nem birtokol. Teremt, de kiengedi kezéből, amit teremtett. Művét beteljesíti, de nincs belőle haszna. Így hát semmije sincs, ezért nem is veszíthet semmit sem.
Aki el akar érni valamit, az módszert keres, aki nem, az kifogást!
Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog.
Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.
Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd, marad.
A legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.
A dolgokat nem azért nem merjük megcsinálni, mert nehezek, hanem azért nehezek, mert nem merjük megcsinálni őket.
A bölcs ismeri magát, de nem ismerteti, szereti magát, de nem szeretteti, neki nem a távoli kell, hanem a közeli.
Mikor a szépet megismerik, felbukkan a rút is; mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást, nehéz és könnyű megalkotja egymást.
Ezért a bölcs sürgés nélkül működik, szó nélkül tanít, nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik, alkot, de művét nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi: el nem veszíti.
A bölcsességet nem úgy kapjuk, magunknak kell azt felfedezni, oly út után, amelyet senki se tehet meg helyettünk, senki se tud tőle megkímélni.
Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt.
Minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik. Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy. Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse.
A tanítók csak az ajtót nyitják ki, belépned neked kell.
A legyőzöttség csak egy ideiglenes állapot; a feladás teszi véglegessé.
A jómodornak és a tiszteletadásnak az a nagy előnye, hogy azé marad, aki él vele.
Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.
Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.
A bölcs nem az, aki soha nem szenvedett, hanem, aki átélte és legyőzte a kétségbeesést!
Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.
Ne az ellenségeidtől félj, akik megtámadnak, hanem a barátaidtól félj, akik hízelegnek.






Legyetek önmagatok! Ne keressetek idegen menedéket!
Tekintsd ellenséged barátnak, ne értékeld túl saját helyzeted!
Szeress úgy, ahogy a Nap süt kivétel nélkül.
Csak azt vedd el, amit adnak!
A szavad igaz legyen és legyél az igazság híve!
Amit hallasz itt, ne mondd el ott és fordítva!
Ha nincs önbizalmad, széthullik az életed.
Akkor tudsz hinni másokban, ha magadban hiszel.
Minden azért van, hogy előbbre vigyen és tanuljunk belőle.
A tapasztalat az igazi tanító.
Az vagy, amivé gondolataid tesznek. Figyelj arra, amit gondolsz!
A szónak teremtő ereje van.
Akinek van hite, annak mindene van.
Fogadd el, hogy nem lehetsz egyenlő mással. Fogadd el, ha a másik többet tud nálad.
Ne irigykedj, hanem dolgozz azon, hogy te is elérd azt a tudást becsülettel.
Győzd le az egódat!
Mindenkit szeress, mert mindenki a te tükörképed. Ahogy te cselekszel másokkal úgy fognak cselekedni veled.
Legyen bátorságod eljutni az igazsághoz, még akkor is, ha az út a poklon keresztül vezet.
Az igaz szerelemben nem a szerelem vakít el, hanem a birtoklási vágy. Ne birtokold azt, akit szeretsz, csak egyszerűen szeresd! Hagyd meg akaratát, szabadságát, csak így maradhat tiszta egy igaz szerelem.
Ne csak beszélj a szeretetről, hanem akként is cselekedj.
Amit ma teszel, az határozza meg a jövőt. Tetteiddel irányítod a sorsod. Minden embernek viselnie kell tetteiért a következményeket.
Az embernek önzetlenül kell szeretnie, ne várja el a viszonzást, egyszerűen csak szeressen.
A hatalom birtokának az a hatása, hogy az emberek süketekké és vakokká válnak.
Nem látják többé azt, ami az orruk előtt van, és nem hallják, ami a fülükbe harsog.
Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.
Az ember soha nem elégedhet meg annyival, hogy tudja, mi jó, s mi rossz. Törekednie kell arra is, hogy a szerint cselekedjék.
Az út a fontos, nem az út vége. Aki túl gyorsan utazik,az elszalaszthat mindent, amiért útra kelt.
Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindig születik valami, amiért érdemes élni és küzdeni.
A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene forrást építeni, amikor már megszomjazott.
Az öröm, amin osztozunk, kétszeres öröm. A bánat, amin osztozunk, fél bánat.
Egy kedves szó olyan, akár a tavaszi napsütés.
Aki kapni akar, tanuljon meg adni.
A lényeg a szem számára láthatatlan. A szívünkkel kell megkeresni.
Mindig jusson eszünkbe, hogy a mai napot csak egyszer élhetjük meg, többször soha.
A legnagyobb boldogság az életben, ha szeretnek minket.
A szív üzenete nem a dobbanás, hanem a dobbanások közötti időtlen csend. A szív kapui csak csendben nyílnak meg.
Akinek egész lelke seb, annak az őszinteség keserves lelkiismeretesség.
A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki,
hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek.
A gyorsan szerelembe eső ember egyik hibája, hogy képzelt dolgokba lesz szerelmes.
AZ, AMI VAGY, MÁR JUTALOM ÉS BÜNTETÉS AZÉRT, AMI VAGY.
Földi tartózkodásod során soha ne érezd úgy, hogy tartozások, adósságok nyomasztanak, mert ezek nem léteznek.
Minden számla mindig meg van fizetve az életeddel!
Mire meg tanulsz énekelni, dalod már rég nem arról szól.
A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.
Ha semmire sem vállalkozol, az életed nem lesz olyan, mint amilyen lehetne.
Ha megbánt valaki, akit szeretsz, akkor nézd el neki, beszéljétek meg, és találjatok együtt megoldást!
Soha sem tudsz egy emberre örökké haragudni, előbb - utóbb úgyis rájössz, felesleges mérgelődnöd, utálkoznod!
Ha úgy érzed, soha sem tudsz valakinek megbocsátani, akkor nagyot tévedsz!
Ne nézd a másik hibáit, csak az után, ha elgondolkoztál magadon!
Soha ne hidd azt, hogy mindennek vége, mert mindenre van megoldás!
Ne mond, hogy mindenki téged bánt, hanem gondolkozz el, te mit tettél a többiekkel!
Ha összeveszel valakivel, soha ne ajándékkal engeszteld ki!
Mert akkor csak érdekből lesz veled, és gyakran fogtok veszekedni!